Voltaképpen magamra haragszom -hisz holnapután van a szülinapom. Lesz a szülinapom. a legtöbb ember várja a szülinapját -de én elszörnyedem tőle. Tizennégy évet leéltem, és az évforduló napján önzőségem, gyatra, emberi önzőségem ünnepeljük. Mindenki velem fog foglalkozni. Ennek jó napjaimon örülnék, de a jó... az a régi én voltam. Aki örült, ha a figyelem középpotjába került valahogy. Akárhogy. Apa elvisz az Arénába vásárolni, örülnöm kéne... de nem tudok. A mama sütit sütött, vasárnap anya ebéddel vár, összegyűlik a család, ahogy azt ünnepeljük, ahogy egy évvel öregebb lettem. Brr. Fura dolog ez a szülinap. És mos, hogy teljesen le szeretném vetkőzni emberi gyarlóságom, ez teljes mértékben hasbavágott. Jobban örültem volna, mondjuk, egy testvérem szülinapjának. De az életem nem kívánságműsor.
Ha belegondolok, hogy mi mindent csinálnék holnap, elszontyolodom. Veszek cipőt -magassarkút, régi tervem volt egy rendes cipő beszerzése, amiben Ő észrevesz. Veszek kapszulát, kicsi gyógyszert, amitől lefogyok. Veszek kondibérletet, amitől szép izmos lesz az alsótestem is, nem csak a felső. Veszek egy nadrágot, igen, mert ez is kellett már.

Hosszú a lista... kiver tőle a szégyen, hogy ennyi mindent magamra költök, pedig az állatmenhelynek is adhatnám. Ez az önzőség, évente egyszeri, sziklaszilárd önzőség. Csak az vidít fel, hogy ezek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy boldog legyek. Igazán boldoggá pedig csak az tehetne, aki odaadná nekem a szeretetét. A legutóbbi ilyet ellöktem magamtól. És az vigasztal, hogy ha ez megtörténik, akkor nem vesz kárba a sok költekezés, hiszen ÉN is megajándékozhatok valakit a szeretetemmel. És akkor már rögvest nem önzőség.

És a legnagyobb kérdés: vajon megérdemlem, hogy boldog legyek?

Amikor hazaértem, jó szokásomhoz híven az előszobai tükörbe pillantottam -egy kokárdás, ünneplőruhás nap után ezt biztos, hogy megteszem. Elborzadtam: hajam, akár egy pulikutyáé, borzasan, csimbókokban lógott le a derekamig -de hát kifésültem, nem is egyszer a mai nap folyamán... szemem kicsi, és alatta lila karikák éktelenkedtek. A homlokomon a jól ismert piros folt. Így születtem -a bába néni megnyomott. Anya ígérete ellenére nem halványul kicsit se, és ahogy növök, egyre inkább zavar. Alapozóval nem tudnám bekenni, hisz minden krém ellenére hámlik. Azt hiszem, el van rontva az arcom, de legalább itthon, csendes magányomban nem veszik észre testi nyomorúságomat.

Bálint végig mögöttem állt az ünnepélyen. Nem nézett rám, már azt is értem, miért. nem lehettem túl vonzó látvány. Biussal cseverészett, talán egyszer összejönnek majd... de kettejük közt nincs több puszta haverságnál. Azt hiszem, reménykedem benne, hogy összeszed egy barátnőt. Mennyivel egyszerűbb lenne -akkor nem kellene ostoroznom magam, elfogadnám, miért nem néz rám.

Az ünnepély előtt jól éreztem magam. Magassarkú volt rajtam, kissé megemelte a popsim, ami most nem tűnt olyan nagynak, mint általában szokott. Réka meg is jegyezte, hogy szinte siklok (libegek? lebegek? táncolok? elfelejtettem a szót, amit használt). Boldogan mosolyogtam. Megtanultam járni a lábsanyargató kézikészülékben. Megjegyezte, hogy hatodikban, anya magassarkú bokacsizmájával komplett spárgát nyomtam le -és azt is volt szíves közölni, hogy akkoriban bele voltam esve Bencébem és őt bámultam, miközben elestem. Értetlenül bambultam rá.
- És még ki is röhögött téged -mosolygott Réka. Elfordultam. Így volt, de szégyen, hogy mindenki tudja, hogy kicsi korom óta tavelyelőttig fülig szerelmes voltam. Jacob helyzetét is meg tudom érteni. Ha jobban belegondolok.

Azért mégiscsak rosszul esett, hogy felhánytorgatta a múltam. Ennyire nem vagyok csúnya csaj, sem ügyetlen... szerelmes vagyok.